【ツ】
【ツ】 Beszolas.hu 【ツ】
logo Egy svéd egyetemista azt a feladatot kapja a vizsgán, hogy egy barométer segítségével számítsa ki egy épület magasságát. Kiáll a viszgabiztos elé és elkezdi mondani:
- Nagyon sok fajta lehetőség merült fel bennem...
-hmmm.Tényleg? Akkor kíváncsian várom őket.
-Elöször is az jutott eszembe, hogy a barométert ledobom az épület tetejéről. Majd a széttört darabjainak elszóródása alapján megállapítom, hogy milyen sebességgel csapódott a földbe. Ebből pedig kiszámítom az épület magasságát. Vagy a barométert egy damilra rákötöm és lelógatom az épületről. Megmérem mennyi damil kellett hozzá és már kész is van a feladat! Esetleg megmérem a barométer magasságát és árnyékából és az épület árnyékának különbségéből kiszámítom a feladatot. Vagy ugyancsak ezen a módon elindulva a barométer a falnak támasztom. Bejelölöm meddig ért, majd a fölé rakom sorjában. Majd összeadom a részeredményeket.
Erre a vizsgáztató egy nagyot nevet, és így szól:
-Fiatalember. Egy utolsó húzása van különben megbuktatom! Rukkoljon elő azzal a megfejtéssel!
-Hát legyen. Fogom a barométert odamegyek a portáshoz, és megmondom neki, hogy kap egy barométert ha megmondja milyen magas az épület.
Mondani sem kell a diák megbukott. Viszont az óra után odament hozzá a vizsgabiztos, hogy biztos nem tudja-e a helyes választ. Ezt kapta válaszul.
-Természetesen tudom, hogy megmérem a légnyomást a földön majd az épület tetején és a kettő különbségéből kiszámolom az épület magasságát. De ez olyan régimódinak tűnt, ezért nem ezt mondtam.
A történet csattanója, hogy a diák a mai napig az egyetlen fizikai Nobel-díjas svéd Hannes Alfvén.
logo

Tetszik? Akkor LÁJKOLD!



12-3 évesen nyalóka való a szádba,nem fasz,aranyom!-.- :D



Férj egy pár órai horgászat után úgy dönt, hogy kiköt a csónakjával, és pihen egy kicsit. A feleség ekkor úgy dönt, hogy elviszi a csónakot egy kicsit, és majd olvasgat a tó közepén. Be is indítja a motort, behajózik, és lehorgonyoz. Nem sokkal később megjelenik a horgászellenőr. - Hölgyem! A tónak ezen a részen tilos a horgászat! - De kérem, én nem horgászok, hanem olvasok! - Igen, de minden eszköze megvan a horgászathoz, és bármikor elkezdheti! - De mondom, hogy olvasok! - Ha nem megy máshova, föl kell hogy írjam! - Olvasásért? - Nem, hanem mert tiltott területen horgászik! Most lehet, hogy olvas, de minden eszköze megvan a horgászathoz, és bármikor elkezdheti! - Jó, de én meg akkor följelentem szexuális zaklatásért! - De hisz magához sem értem! Nem is csináltam semmit! - De minden eszköze megvan, és bármikor elkezdheti! - További szép napot Hölgyem! - és ezzel továbbállt. Tanulság: soha ne vitatkozz olyan nővel, aki olvas, mert az valószínű gondolkodni is tud!



Szeretem mikor a lámpa fénye megvilágítja a hóesést <3 ^^



Van egy pont,ahol a kislányból nő lesz.Egy pont, ahol legyőzöd a félelmet.Egy pont ahol kiborulsz.Egy pont,ahol már csak röhögünk mindenen.Egy pont ,ahol már nem agyalsz.Egy pont ahol erősnek kell lenned,és egy másik ahol elgyengülhetsz.Egy pont,ahol az extázis kezdődik.Egy pont,ahol minden bölcsességedre szükség van,és egy másik, ahol újra kisgyerek lehetsz,ha arra vágysz...Mindig van egy pont...



__________00000000_____________0000000____________
_______00000000000000_______0000000000000_________
_____000000000000000000__000000000000000000_______
____000000000000000000000000000000_______00000____
___0000000000000000000000000000000_________0000___
__0000000000000000000000000000000000________0000__
__0000000000000000000000000000000000000_____0000__
_0000000000000000000000000000000000000000___00000_
_00000000000000000000000000000000000000000_000000_
_000000000000000000000000000000000000000000000000_
_000000000000000000000000000000000000000000000000_
__0000000000000000000000000000000000000000000000__
___00000000000000000000000000000000000000000000___
_____0000000000000000000000000000000000000000_____
_______000000000000000000000000000000000000_______
__________000000000000000000000000000000__________
_____________0000000000000000000000000____________
_______________00000000000000000000_______________
__________________000000000000000_________________
____________________0000000000____________________
______________________000000______________________
_______________________0000_______________________
________________________00________________________
lájkold ha te is szeretsz valakit!!!! <3



Csörög az óra,sötét van,álmos vagy,szakad az eső.Minden stimmel ahhoz,hogy suliba indulj:



Igenis van fiú, aki nem csap be, nem hazudik, szívből szeret még kócosan és smink nélkül is, aki mindent megtenne érted, aki vár rád, ha távol vagy, akinek csak Te létezel az egész világon.Ő az apukád!



VBK= Vodka Bomba Klataflám.. =) :D:D xĐ



♥SzeretemAzAnyukámat♥



A farmon megbetegszik egy ló.
Az állatorvos azt mondja a parasztnak:
- Beadtam neki egy gyógyszert, de ha 3 nap múlva sem gyógyul meg, akkor agyon kell lőni.
A disznó, aki mindent hallott, mondja a lónak:
- Kelj fel!
De a ló túl elcsigázott ehhez.
Második nap a disznó újra azt mondja:
- Kelj fel gyorsan! Baj lesz!
De a ló még mindig túl fáradtnak érzi magát.
Harmadik nap a disznó megint azt mondja:
- Kelj fel, mert ha nem, agyon fognak lőni!
Végre egy utolsó erőfeszítéssel a ló föláll.

A paraszt látja és örömmel mondja a családnak:
- Ezt megünnepeljük--> levágjuk a disznót!




Szép álmokat Keresztes művésznő. remélem jól aludt. ezentúl ígérem örökre magával maradok. hű társa: a lelkiismeret. Janicsák Veca a legjobb.




BÉLA ¦




make my wish come true,baby all i want for christmas is you :)




Akik ma szánkóval mennek suliba vagy dolgozni.




Nyuszika felhívja telefonon a hentest:
- Van disznófüled?
- Van.
- Hát marhanyelved?
- Van.
- És csirkelábad?
- Az is van.
- Hát akkor rohadt ocsmány lehetsz?




 

 

Szarul nézel ki, lájkolsz
te rendesen? xD :D

 
     

Fatal error: Cannot redeclare class Facebook in /web/beszolas/beszolas.hu/fb/src/facebook.php on line 98