【ツ】
【ツ】 Beszolas.hu 【ツ】
logo éljük meg együtt 2013-at ..;)) logo

Tetszik? Akkor LÁJKOLD!



Egy fiatalember ajándékot szeretett volna vásárolni a kedvese születésnapjára, és mivel még csak rövid ideje jártak együtt, hosszas fontolgatás után úgy döntött, hogy egy pár kesztyű lenne a legmegfelelőbb: romantikus, de nem túl személyes. Kedvese húga elkísérte őt a Nordstrom áruházba és megvették a kesztyűt. A húg bugyit vett magának. Csomagolás közben azonban az eladó összekeverte a ruhadarabokat és a húgé lett a kesztyű, a kedvesé pedig a bugyi. A fiatalember ellenőrzés nélkül lezárta a csomagot és elküldte kedvesének a következő kísérő levéllel együtt: "Azért választottam ezt, mert úgy vettem észre, hogy nem szoktál ilyet viselni, mikor este találkozunk. Ha a húgod nem lett volna velem, a hosszú gombosat választottam volna, de ő is rövidet visel, amit könnyebb levenni. Ez az árnyalat nagyon kényes, de az eladóhölgy megmutatta a sajátját, amit az elmúlt három hétben viselt és alig volt még koszos. Felpróbáltattam vele a tiedet és igazán jól nézett ki benne. Bárcsak ott lehetnék veled, hogy én adjam rád elsőnek, mert nem kétséges, hogy más kezek is érinteni fogják, mielőtt még találkozhatnánk. Amikor leveszed, ne felejts el kicsit belefújni mielőtt elteszed, mert a hordástól természetszerűleg kicsit nedves lesz. Gondolj csak arra, hányszor fogom megcsókolni az elkövetkezendő évben. Remélem pénteken is rajtad lesz. Szeretettel... U.i.: A legutolsó divat szerint vissza kell hajtani, hogy kilátsszon egy kis szőr."



A nőkre az igaz, hogy egy férfi képtelen kitalálni mit akarnak... Ha sok jót tesznek velük akkor az a baj, hogy "puhapöcsök" vagyunk, ha leszarjuk őket, akkor meg csak simán "pöcsök"... Van hogy valaki eltalálja mi kell nekik ezt pedig két dolog magyarázhatja: 1. Az a valaki meleg... 2. Véletlen!!



Egy porszívóügynök betolakodik egy házba, és a háziasszony minden tiltakozása ellenére nagy rakás száraz lócitromot szór a szoba közepére. A nő felháborodik: - Mit képzel? - Asszonyom, ígérem, amit ez a csodálatos porszívó nem szed fel, azt én magam fogom megenni! - Akkor teszek rá magának egy kis tejszínhabot, mert nincs áram a házban.



Amikor tudod,hogy nem jön,de mégis várod amikor tudod, hogy kár volt, mégse bánod, amikor érzed, hogy hevesebben dobog a szíved, amikor érzed, hogy érte remeg a két kezed, amikor várod, hogy eljöjjön a pillanat, amikor várod, hogy odaadhasd önmagad, amikor vágyod ölelését s csókját, amikor vágyod hangját és szavait, amikor néznéd mosolyát és két szemét, amikor néznéd ahogy nyújtja a két kezét, amikor nem bírod már, kijönnek a szavak,mikor nem bírod már, türtőztetni magad, amikor elhiszed, hogy erre volt szükséged, amikor elhiszed, hogy ő is odavan érted, amikor megijedsz, de nem tudsz tenni ellene, amikor megijedsz, mert rossz lenne nélküle, amikor már aludnál és ébrednél is mellette, amikor már önmagaddal harcolsz ellenne, amikor rájössz, hogy mit sem ér a józan ész, amikor rájössz, hogy miért ne, hisz egyszer élsz, amikor világossá válik, hogy ez jó neked, amikor világossá válik, hogy megteszed, akkor vedd tudomásul, hogy igenis SZERETED.<3



A fiúk csak emberek..De a lányok fél istenek(Y)



Ha majd lesz gyerekem, veszek egy ikerbabakocsit, és azt mondom majd neki, hogy volt egy ikertestvére, de nem fogadott szót..



- Hét végén ünnepelünk. Eljössz? - Mit ünnepeltek? - Lakodalom lesz. - És, ki nősül? - Az anyósomat vette el a jóisten.



"Nem..majd akkor leszek jól, ha magam mellett tudom Őt."



Gyermekként álmodtam és azt hittem úgy lesz,
hittem az életben és nem fájt a szívem.(8)




Birom mikor valamire rá van írva hogy : "ITT NYÍLIK" és senki sem ott nyitja ki :P




imádom, amikor felmegyek fészre és azt látom, hogy Facebook (72) -.-




Szőke nő levele lányához:

Kedves Lányom!

Lassan írom levelem, mert tudom, hogy nem tudsz gyorsan olvasni. Már nem ott lakunk ahol eddig, mert apád olvasta, hogy a legtöbb baleset az
otthontól 20 km-es körzetben történik, úgyhogy elköltöztünk. A
házszámot sajnos nem tudom megírni, mivel az előző lakók magukkal
vitték, hogy ne kelljen a címüket megváltoztatni. Az új
házban minden nagyon szép és jó. Mosógép is van, bár nem működik valami
jól. Beletettem a ruhát, meghúztam a láncot, és azóta nem
láttam belőle semmit. Mindent összevetve nem rossz itt. A múlt héten
csak kétszer esett az eső, egyszer három,
egyszer meg négy napig. Elküldtem a kabátot, amit kértél, de apád
szerint a gombok miatt túl nehéz lett volna a csomag, úgyhogy levágtam
mindegyiket, és beletettem őket a kabát zsebébe. Az a lüke bátyád
valamelyik nap bezárta a kocsikulcsot,
és több mint két órába telt, míg apádat és engem kiszabadítottak az
autóból. A nővérednek ma gyermeke született, de még nem tudjuk
fiú-e, vagy lány, így azt sem tudom megírni, hogy nagynéni vagy
nagybácsi lettél. Képzeld! A szomszéd beleesett a pálinkáshordóba.
Néhányan megpróbálták kihúzni, de ő hősiesen ellenállt,
és megfulladt.Szegény embert 3 napig hamvasztották. Máskülönben nincsen
sok újság, minden a megszokott
mederben folyik.
Csókol szerető anyád
Ui. Akartam pénzt is tenni a borítékba, de már le volt
zárva.




Imádom mikor esik a hó kivan villágitva minden és sétálok a barátommal.*-*¦¦¦




Bírom azokat akik nem tudták normálisan kitölteni Facebook regisztrációkor az adataikat, és a vezetéknevüket a keresztnevük helyére írták, és fordítva.:D




akinek van legjobb barátnöje és nagyon szeretii ¦¦




 

 

Szarul nézel ki, lájkolsz
te rendesen? xD :D

 
     

Fatal error: Cannot redeclare class Facebook in /web/beszolas/beszolas.hu/fb/src/facebook.php on line 98